Megkoszorúztuk Wass Albert kámoni szobrát.

  

 

Az elhangzott ünnepi beszéd.

Mindenekelőtt kívánok minden egyes, a magyarsággal sorsközösséget vállaló honfitársamnak boldog, valódi csillagfordulást – amelyben valóban megméretik az embernek fia, ki mint vetett, azonképp arat.

Ma 103 éve született meg Válaszúton szentegyedi és cegei gróf Wass Albert – aki életművében és személyes sorsában egyaránt a Trianon utáni magyarság szimbólumává vált – ugyanúgy üldözi a gonosz indulat, mint nemzetét.

A gonosz indulattal már kisgyermekként találkozott: 10 évesen már együtt tüntet a sokezer kolozsvári magyarral – a román hatalom a tömegbe lövet, s bár családtagjait is eltalálják, ő szerencsére sértetlen maradt.

A románok elkobozzák a családtól az 1142 óta birtokolt Szentgotthárd nagy részét – továbbtanulni sem tud az új Romániában, külföldön tanul.

Írói tehetsége a húszas évek végén bontakozik ki – az 1927-ben megjelent első versek után 1931-ben Marosvásárhelyt mutatják be egyik színdarabját, 1935-ben jelenik meg az első nagy siker – a Farkasverem.

Regényei a – mondjuk így – magyar nemzeti ellenállás bibliái lettek: az „Adjátok vissza a hegyeimet”, az „Elvész a nyom” – és a többi negyven. Ahogy ő maga írta:

Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem szórakoztatás a feladata, hanem mindössze nemzetének szolgálata.”

És itt álljunk meg egy szóra!

Nem a nemzet, hanem csupán a nemzeti ellenállás írója Wass Albert.

Az okát 1992-ben mondja el:

Amerikába érkezvén ajánlatot kapott: írjon bestsellereket, forgatókönyveket a magyar fasiszták által összevert zsidó fiúról, aki Amerikában bontakoztatja ki tehetségét. Meg is fenyegették: ha nem ezt teszi, soha egyetlen könyve nem fog megjelenni.

A válaszát sejthetjük: így történhetett, hogy még az én nemzedékemnek is ismeretlen volt Wass Albert, az író.

De a magyargyűlölőket nem elégítette ki az irodalomból való száműzetés: Wass Albertet, az embert is tönkre akarták tenni. Ahogy Talmudra hivatkozva mondják: ha gondolatait nem tudod megcáfolni, semmisítsd meg magát az embert!

Erre kiváló módszert kínált a második világháború utáni háborús bűnös perek sora.

Az eljárás ismerős lehet azoknak, akik látták a „Halál 50 órája” című filmet, amelynek vasjelenetében a németek kivégzik az amerikai hadifoglyokat. Ez a bűntény máig fő érv a német katonák, a németség ellen, csak a Google-n 17.300 szócikke van – noha már a nürnbergi perben bebizonyosodott, hogy sohase történt meg, merő hazugság!

Wass Alberttel hasonlóan jártak el.

A második bécsi döntés után a vasasszentgotthárdi birtokukra 1940. szeptember 11.-én érkeztek meg a magyar csapatok. Mivel messze környéken a Wass-kúria volt az egyetlen nagy épület, náluk rendezték be a parancsnokságot. Az író ekkor a Szászrégen feletti hegyekbe utazott, hogy a vadgazdaság átadás-átvételénél jelen legyen, s ne érje bántódás román királyi fővadász barátját, Ionel Popescut.

Távolléte alatt az említett magyar parancsnokság begyűjtötte a militánsabb román elemeket. Ez természetes, nemzetközi jogból ismert rendszabálynak minősül: a közigazgatás újraszervezéséig hadműveleti terület volt januárig a visszatért országrész!

Wass Endre, az író édesapja néhány általa jól ismert elfogottat – közöttük a román polgármestert - még ki tudott szabadítani – de a többiek szökést kíséreltek meg.

A hadijog alapján a honvédek lelőtték ezeket.

Ez az eset volt az ürügy 1946-ban Wass Albert és édesapja halálra ítélésére egy olyan nevetséges perben, amelyben a bíróság az áldozatoknak sem nevét, sem számát nem tudta pontosan, ellentmondást tartalmaz az ítélet minden egyes sora – a védelem tanúit pedig ki sem hallgatták.

Szerencsére ekkor már egyik Wass sem volt Erdélyben – édesapját az utolsó magyar csendőr mentette meg, ő pedig parancsnoka, dálnoki Veress Lajos tábornok tanácsát követte:„Ne tedd le a fegyvert, menj Nyugatra, és képviseld a magyar ügyet!”

A többszöri perújrafelvételi, rehabilitációs kísérletek mind eredménytelenek voltak – de mint tudjuk, még az ítéletek megsemmisítése esetén is ott marad a lemoshatatlan bélyeg: fasiszta háborús bűnös!

Wass Albert Nyugaton, majd Amerikában folytatta írói, nemzetébresztő és nemzetvédő munkáját.

1., Az ő révén tudtuk meg, hogy a Masaryk-Iorga program alapján az utódállamok legkiválóbb fiataljaikat küldték ki a nagyvilágba, hogy látszólag asszimilálódva ők legyenek térségünk vitathatatlan – de természetesen velünk módfelett ellenséges - szakértői.

2., Az ő révén tudtuk meg, hogy a Siguranta és a Securitate ügynökei módszeresen fosztották ki a nagyvilág könyvtárait: minden, a magyarsággal kapcsolatban akár csak semleges munkát megsemmisítettek – ezalatt külön román minisztérium gyártotta a pompás kivitelű könyveket a román felsőbbrendűség igazolására, s juttatta el ingyen minden nyugati könyvtárba, egyetemre, középiskolába.

Így nem csoda, hogy az Enciclopaedia Britannica is a dákoromán kontinuitásról ír…

3., Ő volt az, aki először nevezte hazaárulónak azt a nemzetpolitikát, amelyet a jelenleg (fideszes) EU-képviselő Schöpflin György defetista írásai alapján ismert meg.

4., Írói munkássága Amerikában teljesedett ki – regényei mellett írt krimit a román titkosszolgálatról, és állított össze szociográfiát „Népirtások Erdélyben” címmel.

5., Meseszerűen hihetetlen tettekre is képes: filmrendező barátjával ráveszi a csiroki indián törzset, hogy Eisenhower elnöknél járjanak közben a magyarságért.

6., Szomorúan látja a magyarság nemzettudatának gyengülését – keserűen ír arról az emigráns magyarról, aki e feletti szégyenében inkább büszke velszinek mondja magát, és kifejező című esszében mondja: „A kivénült harcos leteszi a fegyvert”

Kedves Barátaim!

Amikor ezek a gondolatok forogtak a fejemben, nem tudtam elhessegetni a gondolatot: felfogta-e a magyarság Wass Albert intelmeit? Az a nemzeti ellenállás, amely 1956-tól máig különböző föld alatti és néha megtűrt föld feletti, legális formákban igenis létezett, létezik, meg tudta-e értetni a maradék magyarsággal, hogy

Nép még élhet árnyékban, de nemzet sohase!”

Maga Wass Albert válaszolta meg kéziratban maradt végrendeletében („Búcsúszó”):

Hirdettem nemzetünk múltját, erényeit, érdemei – és mindazt a gazságot, amit mindezekért a Nyugattól kapott. Vagyis igyekeztem lemosni meghurcolt, megcsúfolt, meggyalázott nemzetemről az ellenséges propaganda szennyét. Igyekezetem sajnos eredménytelen maradt. Az óriásira növekedett ellenséges propagandagépezet továbbra is sikerrel szennyezi a magyart, és szerencsétlen népem szóvivői még mindig nem akarják fölismerni azt a szörnyűséges, megsemmisítésünkre törő veszedelmet, amely egy évszázadon belül a kurdok sorsára juttathatja nemzetünket”.

2011 jan. 8.               Sárközy Csaba